Sokat töprengtem azon, hogy érdemes-e ajánlót írnom ehhez a filmhez. Nekem kimaradt idáig, tologattam azt a napot is, amikor megnéztem végre. Nem gondoltam, hogy a délutáni szappanopera gyártók ekkorát fognak alakítani. A szavam is bennakadt és megborzongtam egyes jeleneteknél. (Persze, persze a dolby hatás.)
Néztem a különféle kritikákat, ajánlókat és a kétkedő hozzászólásokat, hogy ez nem vígjáték. Valóban nem az. A tavaly bemutatott argentin - spanyol koprodukció inkább tanulságos és meghökkentő rövid, drámai végkifejletű komédiák történetek összessége. Előtérbe helyezve, hogy ezért a fogalmi meghatározásért is meghurcolnak.
Rövid történet:
A tavalyi „év legőrültebb, fergeteges vígjátékának” kikiáltott film főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el. Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira.
Megpróbálom nem lelőni a poénokat és úgy kedvet csinálni a sztorikhoz. Egy angol, vagy amerikai filmet általában megpróbálnak eladni egy-két jó színésszel és amikor a néző a moziba beül, kedvence miatt is teszi azt. Számára idegen színészeknél sokkal inkább a film mondanivalója lesz az elsődleges. Azért a két utolsó történetnél, azt hittem sikerült megjattolni két neves színészt, hogy növeljék a nézettséget. Mindkettőnél tévedtem, (majd növelem a dioptriaszámot) itt a sokak számára ismeretlen színészeket és a rendezőt illeti dicséret.
Az első történet az érdeklődést kelti fel, felkészít arra, hogy nem a szokásos filmre ültünk be. A másodikban megismerjük az igazi önfeláldozó segítőkészséget. A harmadikban két különféle személyiséget képviselő sofőr közül szurkolhatunk a nekünk tetsző karakternek. Negyedikben a tehetős apuka elkényeztetett kölyke elindít egy durva „lavinát”, ahol nem is sejti ki szívja meg igazán. Az utolsó egyben leghosszabb kisfilmnél egy igazán jó hangulatú, esküvői buliba csöppenünk bele, ahol a mennyasszony megmutatja a vőlegénynek miként is érhet véget friss házasságuk.
Amire számíthattok:
- repülőgép belül-kívül
- kedves, segítőkész szakácsnő
- goromba polgármesterjelölt
- Audi A4 meggyalázva
- robbanás
- emelkedő hangnem
- megint robbanás
- BMW 5-ös finoman meggyalázva
- argentin Robert Downey Jr.
- megdöbbenés
- cukormázas lakodalom nem a szokásos módon levezényelve
- argentin Bradley Cooper
- segítőkész szakács
- hiszti és erőszak, végül megnyugvás
Tanulság:
Jobb az erőszak, ha szívünkben indulat van, mint az a szelídség, ami csak a tehetetlenséget álcázza.
/Mahatma Gandhi/
A fenti idézet szerint jobb, bár a hétköznapi életben nem ezt hirdetjük, és kifinomult módszerekkel vívjuk meg hidegháborúinkat a társadalmi elvárásoknak megfelelő etikett szerint. A főszereplők ezeknek az ellentettjét mutatják be, ami sokunkban lejátszódik gondolatban, hogy miként bánna el a másikkal elégtételül. Eredetileg minden egyes történet leírása után szavazást akartam beilleszteni, hogy megtudjam az olvasók miként reagálnának a szereplők helyében. Letettem erről a szándékomról, mert rengeteg alternatíva létezik, és nem szeretném a lelki békét felborítani… a film megteszi helyettem. :)
Online itt megtekinthető:
http://www.rhj-online.tk/video/vip/5440/vigjatek/eszeveszett_mesek
A feliratos előzetes:
Dicséret illeti még továbbá a zeneszerzőt is, Gustavo Santaolalla mesterien komponálta az egyes jelenetekhez illő dallamokat, amitől az adott hangulat magával ragadja az embert. (Az elfogultságomat irányába joggal érzitek, a csengőhangom is egyik szerzeménye.)
Nem garantálom azt, hogy minden egyes filmecske tetszeni fog nektek, amelyeket Damián Szifron (nem szifon) kellő alapossággal megrendezett. Nekem pl. nyögve-nyelős volt az autósok párharca. Azt gondolom viszont, hogy mindenki talál magának egy szerethető karaktert és olyan jelenetet, ami miatt lehet, még egyszer megnézi ezt a filmet, vagy azt a részt.
