Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

NEM TÚLZOK

NEM TÚLZOK

Reklámozz a szükségállapot alatt!

2020. március 25. - Joey Jones

Annyira szépen alakult minden. Véget ért a közel 2 éves holland kalandom. Bebizonyítottam, hogy van tököm, hogy nem csak az itthoni burokban állom meg a helyem, hanem külhonban is. Egy olyan országban, ahol a fogyasztói társadalomra épült szolgáltatások működnek és nem akarják kijátszani azokat. Az ingatlanközvetítő is kereshet pénzt, a biztosítási ügynök is ember.
Aztán tele tervekkel közel egy youtube csatorna indításához beüt ez a szar?!! Hát miért nem én irányítok?! Miért csúszik ki a kezemből a gyeplő?!
covid.jpgVagyunk így egy páran szerintem, hogy belül ezt gondoltuk. Tele tervekkel, vagy egy zakatoló online vállalkozást tolnak már egy ideje, amit faszán felépítettek és a vásárló közönségük, illetve követőtáboruk előtt produkálni kell magukat. A produkciót, a posztokat még tolhatják, válogatnak még a korábbi műtermi, vagy otthon készített sorozatból. Pucsít a bébi (új tanga), vagy mosolyogva tartja kezében a fogfehérítős világítós baszt. Bár most kétlem, hogy egy olasz, vagy spanyol aranyásó unott fejjel a válogatna a Calzedoniában. A napi rutin felborul, de még mindig a népet kell bolondítani, mert máshoz nem ért egy influenszee’… Tehát jöhetnek a stayhome és quarantine posztok, az interaktív írások, ti hogy bírjátok az otthon létet, mennyire uncsi, stb.
(Háborús állapot vérontás nélkül? Lehet így nevezni?)

Csak elérték annyira az ingerküszöbömet, hogy a behalt blogomba még odaszúrjak egy cikket. Itt, ahol a csajok pénzszerzési kínjairól írtam, aranyásásról és arról ki mennyire lesz kurva a zsetonért, most arról írok mennyire hosszú kivárási időszak következik. Amit még én sem fogtam fel...
Most egészen mással lehet követőtábor előtt tiszteletet és figyelmet kivívni. Ez nem egy metoo mozgalom, itt valami más mártírkodási módot kell választani. Az emberek feletti pálca törés, ami eredményes lehet még. Visszakanyarodva a címhez, természetesen hirtelen felindulásból lett ez, mivel pl. egy insta modellt a szerződése köti, hogy vezesse a saját csordáját a legelőhöz, értsd jól: ezek a személyek két lábon járó reklámfelületek. Irányt mutattak eddig, hogy melyik cipőt, melyik alapozót vedd meg, illetve vágyjál rá tudat alatt (és felett). Nem volt ezzel idáig semmi baj, működött, sőt a magamfajta még ebben nyújtott támogatást és akar nyújtani a jövőben is… de nem most.
intsa.jpgA figyelem most nem erre irányul. Már nem tudják olyan elánnal nézegetni a szép kisminkelt pofikat instán a srácok, pláne az nem aki az egyik olasz szállodából várja a szabadulást. Ha nem arclemosóról, inkább letesztelt és hatékony vakcináról pattintanál fel egy képet több megtekintésre és kedvelésre számíthatnál ebben az időszakban. Mire akarok kilukadni? Arra, hogy mindennek meg van a maga ideje. A mindenfasza és fancy képek pláne veszélyzónából már nem annyira hitelesek. Pedig tolják, a követők meg lájkolják azokat. Túléljük ezt az időszakot – bíztatják magukat. Csak nekem ez az egész olyan visszás. Nincs hadi állapot, de változás az lesz.

Tévét most nézek, egyébként nem néztem korábban. Pesti kéglimben nincs is, nem hiányzik. Most csak azért nézem, hogy felmérjem mennyi reklámot készítettek, illetve adtak el a különféle csatornáknak. Mivel volt egy féléves, éves terv, mikor és hol lesz akció. A rendezvényes reklámok eltűntek, illetve a közösségi oldalakon a meghívók és az események időpontjai kitolódnak nyár közepére. Tehát volt mondjuk egy áprilisi DJ Rush, az már július végén lesz. Persze lehet újból módosítani, de a sztár DJ nem fog megsértődni, mivel nem az egyetlen hely idén, ahonnan kap egy szervező céges levelet, vagy telefonhívást, hogy nézzünk új időpontot. Ilyenkor a büszkeség nem játszik, valami más érzés veszi át a helyet a nagy népszerűségnek örvendő személyek lelkében. Ők lehet még hamarabb felfogják mekkora baj van.

Hogyne, természetes: én is elbagatellizáltam, mint sokan mások, mert még nem voltunk ilyen helyzetben. Hisz még most is bátran bebasznak közösen baráti társaságok, sőt hamarabb, mert a kocsmák már délután 3-kor zárnak. Nehéz nemet mondani, majd segítenek a katonák. Pedig több az otthon ivó magyar, mint akik társaságban művelik ezt. Lehet csatlakozni kéne az antiszociális zugivókhoz? Nem mondom, hogy támogatom az ötletet, 10 centire a padlótól is meg lehet állni, vagy jobb odáig inni magukat? Szerintem ettől tartanak a legtöbben, pár embernek nem a vírus az ellensége, hanem a tétlenségben megtalált alkohol és egyéb szerek. Milyen vidáman posztolták, hogy hollandus földön nem wc papírért állnak sorban, hanem fűért… Az okos függő felkészül, ha bezár a bazár kitartson, kevesebb tapéta jön le a falról, ha több cucc van a zenélő dobozban.
screenshot_2020-03-24_some_vancouver_bars_and_restaurants_closing_indefinitely_during_covid-19_pandemic.pngPicit elkanyarodtam. Összeségében amit leszűrtem a jelenlegi helyzetben, hogy rengeteg felesleges energia lesz az emberekben. Otthonaikban a neten keresztül tudják megosztani félelmeiket, aggodalmukat, örömüket és minden mást, amit eddig rohanó életvitelük során nem sikerült megtenniük. A saját háztartásukban, ebben a hosszúnak ígérkező időszakban találkozhatnak egyrészt önmagukkal, ha van párjuk, gyerekük, akkor az ő kívánalmaikkal a jövőre tekintve. Most nincs az, hogy felkapjuk a lakáskulcsot, táskát és rohanunk a zseton után. Valami új kezdődik végre. Ha eddig nem vettük volna észre, most részei leszünk a történelemnek.
Legyen szerencséd, hogy ebből a helyzetből a legjobbat tudd kihozni.

A büfések motivációs filmje

A séf / Chef

A nyári szezon közepén vagyunk, nem győzik készíteni a megrendeléseket az éttermi szakácsok a különféle nyaralóhelyeken. Akad olyan ügyes maestro, akinek elég egy büféskocsi is, hogy bemutassa tudományát. Egy ilyen vállalkozás beindítása és reklámozása, nem utolsó sorban működtetése sok áldozat és belefektetett munka árán lesz csak sikeres. Viszont egy celebséf esetében más a helyzet…
chef-1.jpgSzámomra Jon Favreau az a színész, aki mindig világhírű sztár szeretett volna lenni, ez azonban máig nem sikerült. Ismert, de nem sztár. A séf főszerepét, amikor önmagára osztotta, nagyjából ez járhatott a fejében: „Most sikerül, igen! Összepakolom jól ezt a filmet és végre az egész világon elismert színész leszek. Most sikerül..” A mellékszereplők, akiket válogatott maga köré, azokra ismét hamarabb emlékeznek majd, mint rá. A csajok Robert Downey Jr.-ra, a pasik Scarlett Johansson-ra, vagy Sofia Vergara-ra.

Rövid történet:

Carl Casper (Jon Favreau) egy híres séf, aki mindent tud az ételről, de egyre kevesebbet a fiáról és az életről. A twitterről pedig azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Döbbenten veszi tudomásul, hogy ezrek olvasták a sületlenségeket, amit egy komisz ételkritikus pikírt kritikájára válaszolt. Mikor munkanélküli lesz, volt neje (Sofía Vergara) unszolására elhatározza, hogy elfogadja a nagyképű volt pasijának (Robert Downey Jr.) a segítségét és megvalósítja egy régi álmát: nekivág Amerikának egy büfékocsival. Az útra elkíséri a kisfia és hűséges séf barátja (John Leguizamo), hogy együtt segítsenek Caspernek rájönni miért is érdemes élni. Természetesen a kubai szendvicscsodákon kívül.
chef-2.jpg
Egy büfékocsival megindulni Amerikán át, ahol minden egyes checkpointnál örülnek és selfiet akarnak készíteni a vendégek a konyhafőnökkel. Szerintem ez minden szakács számára hízelgő és szívesebben adja ki a kajaszervírozós ablakon remekműveit.
Kritika, vagy inkább észrevétel: hatalmas twitter és facebook reklám, amit beágyaztak. Magyarországon, ahogy körbenéztem nem annyira elterjedt a twitter, tehát nem igazán érezzük magunkénak az ottani felületet. Természetesen a közösségi hálónak a jótékony hatását akarják észleltetni velünk azt, hogy egy vállalkozás promozása annyira egyszerű, hogy egy tizenéves srác is simán elvégzi. A csonka családok világában nagyszerűen bemutatja a film, hogy egy fiúgyermeknek több kell apjából, mint a láthatások ideje. Lehet elragadtatom magam, bár szerintem együtt dolgozni és tanítani a gyereked, olyan dologra, amit te is szeretsz csinálni szintén sok apa álma. Egy szezon elég arra, hogy összehozzon egy széthullott családot? Ez is kiderül.

Amire számíthattok:
- 5 csillagos étterem nyüzsgő konyhája
- Michelin csillagos ételek készítése
- kaják elkészítve, amiket nem tudjuk ki fog megenni
- régi 79-es S Merci
- gonosz ételkritikus blogger
- Sofia Vergara spanyolul hadovál
- csip csiripp üzenet hang
- retkes lepukkant büfékocsi
- 2008-as S Merci
- csillivilli patika büfékocsi
- Miami és beach
- még több csip csiripp
- amerikai gasztro-utazás
- sorban állás a kubai szendvicsekért

Tanulság:

Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.

/Konfucius/

the-food-truck.jpgVégülis Jon jól összerakta a filmet, szerethető karakterekből és kellemes forgatási helyszínekkel. Nem kellett túlságosan felhíznia sem a szerep kedvéért. Áldoztak rá rendesen 11 millió dolláros költségvetéssel számoltak, aztán végül 46 milla folyt vissza a kasszába. Moziban nem tudom, hogy bírták csak egy zacskó popcorn-nal végignézni, akaratlanul is megéhezik közben az ember.


A szinkronos előzetes:


Aki szereti a kubai zenét, (azt az éktelen trombita/harsonaszót, ami legmélyebb álmodból is felzavar, mert 5.1 hanggal szerezted meg, de csak 2.1 rendszeren tolod és bealudtál filmnézés közben) a tartalmas meleg szendvicseket, utazást, sütés-főzést és plusz büfés karrierre vágyik annak ez kultfilm lesz. Többször megnéztem már ezt a 2014-ben bemutatott movie-t, hol eredeti nyelven, hol magyar szinkronnal és egyre inkább azt érzem, hogy veszek egy büfékocsit és nekivágok a világnak, aztán boldogra etetem az embereket.

 

Társkereső pasik bemutatkozása

Akció - reakció

Komoly kapcsolat, őszinte, megbízható, hűséges, harmónia, szeretet, kölcsönös tisztelet... ezekkel a szavakkal találkozhatunk legtöbbet az elszánt párkereső férfiak adatlapján. Persze a csajokat megtalálják a hülyék és a perverzek és ezektől kikészülve törlik magukat örökre, vagy egy hosszabb időre a társkereső oldalakról. A normális faszik pedig, mint jó horgászok a botot belógatva türelmesen várnak.
black-and-white-boy-clothes-cute.jpg
Tudom előző cikkemben a hölgyekkel elég kritikus voltam, de most nem kérek elnézést, mert Csernus doki és Havas tanár úr írásain élek. :) Összegyűjtöttem tehát pár - válaszra is méltatható - bemutatkozást, (természetesen álnevekkel ismét, de változatlan tartalommal) ebben most hölgy segítségem is volt, hogy megfelelően sikerüljön ez a válogatás. Tehát a Velvet randiblogjából ismert normális palik és a zokni-szandál helyes viselésében jártas urak is feltűnhetnek. Jöjjön tehát a folytatás, Uraim a színpad a tiétek!


Zsigmond 32 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Nem tartom magam egy átlagos srácnak. Az érdeklődési köröm szerteágazó. Azt hiszem jól jellemez, ha azt írom magamról, hogy egy komolyzenei koncert épp úgy lázba tud hozni mint a barátomék rock koncertje.
Hasonló, a világra nyitott - de a hagyományos értékrendekkel tisztában lévő - páromat keresem, egy olyan nő személyében, akinek érett gondolkodása van.

@nemtulzok: Most mondjátok, hogy nincs egy normális pasi? Tessék itt van egy. A karmestertől is ugyanúgy a gatyájába élvez, mint egy gitárszólótól.

Feri 38 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Szia, most hogy képeket kerestem az adatlapomhoz, döbbentem rá, hogy noha manapság az emberről több ezer fotó készül szinte alig van olyan amin egyedül szerepelne, barátokkal, családdal, ex-szel, idegenekkel, vagy ha egyedül is nem mindig vállalható a kép :-) De lehet csak én vagyok kevésbé nárcisztikus. Levagdosni senkit nem akartam, így hozott, szűkebb anyagból válogattam. Mindenesetre a kocsi nem az enyém, nem is szokásom
autók előtt fotózkodni, de legalább teljes valómban látható vagyok :-D nézd ezt el nekem. Amennyiben egyoldalúnak tűnhetek az is az oka, hogy színházban, múzeumban vagy éppen konferencián nem készültek rólam fotók, vagy ha igen, nem jók. Annál amit esetleg a képek sugallnak sokoldalúbb vagyok :-)
Térjünk a lényegre: Hogy kit és mit keresek? Egy életre szóló kapcsolatot, az Igazit vagy barátságot? Ki tudja hol, mikor és kit sodor a elénk a sors. Ez egy lehetőség és én kíváncsian és nyitottan állok elébe. Amennyiben Te is az vagy nosza rajta, csapjunk bele! :-)

@nemtulzok: Feri.... ezt ne! Jó? Ennyit pofázni, hogy milyen kép, hova, mikor, kivel... Ez a töltelékszöveg, mentegetőzés nem érdekel senkit. A végén a nosza invitálást te sem gondoltad komolyan remélem.

Ábel 30 éves ajkai társkereső bemutatkozása

Szia!
Sokat gondolkodtam, mit is írhatnék ide, hogy felkeltse az érdeklődésed, de úgy döntöttem, nem foglak sablonos bemutatkozóval untatni, ha érettnek és határozottnak érzed magad, szeretnél komoly kapcsolatot kialakítani, ami a bizalmon és őszinteségen alapul, jelezd nyugodtan!
Hosszútávon gondolkodom, szeretném megtalálni azt a nőt, akivel közösek a célok, értékrend és a családalapítás is szerepel a tervei közt!
Ami fontos! Csak akkor írj, ha túlléptél az előző kapcsolatodon, nem csak hiánypótlót, hanem tartalmas, komoly, őszinte kapcsolatot keresel, ami bizalomra épül!
Köszönöm, hogy elolvastál, most rajtad a sor! :-)

@nemtulzok: Hölgyeim, Ábelt ne tessenek kihasználni. Nem csak megkúrni és otthagyni!!

Ati 41 éves budapesti társkereső bemutatkozása

In a starry night
You tell me to look up at the sky
And then I realise
The star that shines the most
Is the one
By my side

@nemtulzok: Ati azt várja, hogy folytasd a megkezdetett sorokat... Igen, angolul bazdki!

Bence 31 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Ezen adatlap tulajdonosa egy nyitott, jó humorú személy, aki szereti a kultúrát és szeret felfedezni és megismerni új dolgokat és embereket. Érdeklődő és nyitott mások megismerésére. Ha biztonságot, humort és őszinteséget keresel megspékelve egy kis kultúra és történelem szeretettel. Vagy ha csak egyszerűen ismerkedni vagy beszélgetni támad kedved, ne habozz had kopjon a billentyűzet :-)

@nemtulzok: Tényleg azt várják, hogy a csajok lépjenek. Sokadik, aki ezt várja. Ebből az én olvasóim egy szót látnak meg: a biztonságot. Anyagi biztonság? Ugye az? Azzal lesz esélyed srác!

Vilmos 37 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Szia! Romantikus kalandfilmhez keresek női főszereplőt (némi rendezői ambíció se akadály) Tartok tőle, hogy itt hiába de korábban a földről se hitték, hogy gömbölyű aztán tessék, szóval nagyon örülnék ha megcáfolnád az előítéleteimet :-)

@nemtulzok: Megérkezett Don Quijote! (A hős szerelmes, aki papucs szerepre is hajlandó.)

Pál 36 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Az átlagosan szépreményű társkeresőktől legfeljebb két dologban különbözöm: kifejezetten nem szeretek mezítláb futni az esőben, valamint esténként egy pohár finom bor mellett via ferrátázni. :-) A világon mindössze két étel van, melynek elfogyasztására komoly lelki és fizikai terrorral lehet csak rábírni: a cukrozott káposztás tészta és a sült tök. Az efféle súlyos vallomásokat rendszerint amúgy a személyes találkozóra tartogatom. :-) Elöljáróban talán tényleg csak annyit, hogy néhány objektív paraméter mellett a közös hang és hullámhossz, a jó hangulatban együtt töltött idő, egy érdekes eszmecsere már önmagában örömömre szolgálna... A többit pedig majd úgyis meglátjuk, megérezzük.

@nemtulzok: Ki a faszom szeret esőben mezítláb futni?! Egyébként a mai lányok már igyekeznek úgy inni, mint az apjuk, ennek okán a lelki terror nem a főztjük miatt lesz, hanem amikor megszólal a telefon, hogy ugyan kapard már össze a csatak részeg nődet a kapualjból.

Gedeon 29 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Üdv mindenkinek ki ide tévedt! Egy teljesen átlagos normális srác vagyok, semmi kirívó rigolyával vagy diffivel... Valahol félúton vagyok a nézzünkegésznapfilmet és a menjünkbuliznimindeneste közt! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt, keresem azon leendőbeli párom, akivel együtt élvezhetjük az élet showját s akivel a komolytalan kezdetből, komollyá válhat a dolog! Inkább a személyes találkozást és a véget nem érő csacsogást részesíteném előnyben...

@nemtulzok: Extrovertált srác keresi párját. Keveset is írt...

Levi 32 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Szia, Levi vagyok. Grafikus, animátor és animációs tervezőként dolgozom. Keresem a párom, aki szintén komoly kapcsolat reményében böngészi az oldalt. :-)
:-) Kreatív, segítőkész, megértő, figyelmes
:-( nagy társaságot, bulikat kerülő, inkább a nyugis közös programokat kereső típus vagyok.

@nemtulzok: Introvertált srác keresi párját.

Benjámin 36 éves szegedi társkereső bemutatkozása

Szia!
Mivel nagy ő állítólag nincs így most a kis őt keresem itt ezen a weboldalon. Egy jókedvű, egyenes, őszinte csaj lenne a hozzám illő, tehát a többség nem :-)

@nemtulzok: Nah majd a többség egy ilyen príma bemutatkozás után kasztrál barátom. Vigyázz, érzékenyek! Pont annyira, hogy pár macskakarmolás után leüssenek a picsába.

Ákos 36 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Jogi asszisztens végzettségem van. Részmunka időben dolgozok.Ha van közös vonásunk miért ne alakulhatna ki belőle bármi....Oh

@nemtulzok: Túl sok közös vonást ne keress, mert vérbaj lesz a vége...ohh ;)

Misi 31 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Megbízható társat keresek az egész országból, legyen független és akarjon komoly kapcsolatot, mindenkinek válaszolok

@nemtulzok: Az egész országból? Benzinkutas, vagy vasutas lehetsz. Könnyelmű kijelentés ez a mindenkinek válaszolok. Mi lesz, ha napi 200 rajongói levelet kapsz vázzeg? Nah ugye. Írd át! Köszi!

Feca 27 éves szigetszentmiklósi társkereső bemutatkozása

3 felesleges infó szerény személyemről:
- Utálom a Mixtura Pectoralist.
- Szerintem a tyúk volt előbb.
- Szokásom felcserélni a szavakat pl: A ragadás ásítós.
Akkor 3 hasznos infó szerény személyemről:
- Szeretek kirándulni, túrázni.
- A kókusztekercsem mennyei.
- Masszírozás téren maradandót nyújtok. (Élményt, nem sérülést! � )
Mottóm: "Ami késik, az jön!"

@nemtulzok: Öhh, nézd Feca, még egy picit le vagyok szedálva fenti soraidtól... Szóval biztos találsz hasonlóan fárasztó mentalitású csajt, akinek nincs kókuszallergiája és maradandó masszázsra vágyik, plusz még rátronfol a te idióta szóvicceidre. Sok sikert...fuhh bazz..

Viktor 25 éves kardoskúti társkereső bemutatkozása

Viktor vagyok, s a mezőgazdaság mindenem. 25 éves vagyok és kezdem egyedül érezni magam. Mindennapjaim eléggé kiszámíthatatlanok. Egész nap mozgásban vagyok s általában tervezek, de mint a szakma szépségének tudhatjuk ez nem mindig jön be. Egyszóval kalandosak a napjaim. Szeretek jókat enni a nap végén, nem riadok vissza a portól s az olajtól. Soha nem vezetek gyorsan és egy jó helyi bált semmi pénzért nem hagynék ki itt a faluban! :-) :-)

@nemtulzok: Ez mind király Viktor, de a korosztályodból nagyon ritka aki mindent pénzt megadna egy bálért a faluban. Mindemellett az igazán szép mennyecskék ügyelnek, hogy a melóhoz mindig odaférjél, ők pedig idény végén a terménypénzhez. Ne aggódj, meg lesz az. Vezethetsz gyorsabban, a John Deere megy akár 60-nal is. ;)

Tibor 42 éves sződligeti társkereső bemutatkozása

Átlagos munkás ember nem vagyok szép és helyes se de a szivem a helyén van.imáddok szeretkezni.Szeretek kirándulni utazgatni horgászni a szabadba lenni.

@nemtulzok: Jöjjön egy sablonos. Bírom a srácot, elhessegeti a frigid picsákat egy mondattal. Ne kurvázz sokat, hamarosan meglesz a fehérmájú hölgyed.

Gabi 26 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Üdv mindenkinek! Mit is lehet ide írni? Először is magamról annyit, hogy Pesten járok az Állatorvostudományi Egyetemre. Szeretnék végre értelmet adni az életemnek egy komoly kapcsolattal.
Aki kockás hasra és üres fejre vágyik, az nálam nem lesz befutó. Természetesen a párom igényeinek próbálod minden tekintetben megfelelni. Hűséges típus vagyok, ha egy kapcsolatom véget ér, az nagy valószínűséggel nem miattam történik. Fontos nekem a másik fél boldogsága, hogy egy hullámhosszon legyünk, és közösen "éljünk". Unatkozni nem szeretek, de néha szükségem van egy kis gondolkodásra. Megfontolt típus vagyok, nem vagyok kicsapongó ember, szeretem a kiszámíthatóságot, épp ezért kellene mellém egy kicsit spontánabb ember, hogy jól kiegészítsen :-).
Hobbim a munkám, az állatorvoslás, szeretek az állatokkal foglalkozni. Szeretem továbbá a minőségi filmeket, sokat keresek ilyeneket.
Még annyi, hogy sablonos leírásra sablonos levelet kapsz :-)
Gabi voltam, a lényeg az, hogy jól érezzük magunkat!

@nemtulzok: Áhh végre! Egy orvos! Egy állatorvos! Ez mocskosul jól hangzik Gabi. Hagyjad már ezt a kockahas elméletet, a zseton a lényeg! Sok szingli kutyás, macskás csajt farkalhatsz még meg. Gondold meg! Helyedben még várnék ezzel a komoly kapcsolattal. Pacsi!

Richard 33 éves veszprémi társkereső bemutatkozása

Legjobban a tigrishez tudnám önmagam hasonlítani : A nők nem szeretik... ...a bólogató kiskutyákat, sem az ordító majmokat.Azt szeretik, ha csendben lépked mellettük a tigris...

@nemtulzok: Örülök, hogy elolvastad pár csaj bemutatkozóját és rájöttél, melyik állattal kell azonosulnod a kínai horoszkópból. Azért legyen önálló véleményed párduc, kis ketrecharc és jó lesz a mancsod is használni, hogy a csajodat ne taperolja le a fél kocsma a néma séta közben.

Gábor 51 éves keszthelyi társkereső bemutatkozása

köszi hogy megnézeted az adatlapom, havonta 20-25 napot külföldön töltök, az itthon töltött időre keresek barátnőt.

@nemtulzok: Nincs is szebb a távkapcsolatnál. 20-25 nap recskázás után egy welcome fuck.

Tibi 31 éves budapesti társkereső bemutatkozása

A harmadik randink végén, egy pesti háztetőről igazán exkluzív élményt nyújt majd a nyári naplamentében arról dumálni, hogy a kiránduláskor arcodba nyomott fagyim ugyanolyan vicces volt e neked is, mint nekem ;-) Ha csíped az izgalmakat és szeretnéd lépésről-lépésre egyre jobban érezni magad, akkor dobd félre a flegmagyász pofát és írjál! ;-) A produktívitásra és az EQ-ra figyelj, mert nagyon könnyelműen reptetek, ugyanis bőséges a választék ;-) A dundi lányok nem jönnek be, szorri :-(

@nemtulzok: Tibi már pár héttel előtted jár az ismerkedésben. Előrevetíti piszkos kis trükkjeit, hogy az alapozód és pár hajszálad miként fog vegyülni aznapi hűs édességével. Remélem az izgalmak a szájbakúrt pesti szmogos légkörön tovább is tartanak majd és a reptetések sem arra koncentrálódnak, hogy Tibit záros határidőn belül kibaszd idióta beszólásai miatt.

Krisz 26 éves debreceni társkereső bemutatkozása

--- moderálás alatt ---

@nemtulzok: Roppantúl izgulok...

Géza 30 éves nagykátai társkereső bemutatkozása

Szia Kedves Hölgy!
Ha egy unalmas, hetkoznapi pasit keresel atlagos elettel es atlagos hozzaallassal; naaaa akkor te NEM engem keresel. :-D Ha kevesbe csinosabb vagy mint a modell csajok, de a mosoly es a tekintet rendben van attol meg rad irok. Nem elvaras a "TIP-TOP" kulso
U.I.: kalandorok kíméljenek!

@nemtulzok: Nem elvárás, de a Victoria's Secret modellekkel most mi lesz? Blokkolnád őket vagy sem, ha rád írnak? U.i.: nem rossz a vándorkúrás, próbáld ki!

István 36 éves szombathelyi társkereső bemutatkozása

Keresek egy lányt, aki minden jóra kapható. Bármi lehetséges, akár hâzasság is! Kor, alkat nem számít, csak szimpatikus legyél!

@nemtulzok: Ehh, jól ki vagy éhezve srác. Lassan azt írod le, hogy elég, ha az oltár előtt látom meg, ahogy fellibben a fátyol. Mindent egy lapra? Te tudod...

Rudolf 45 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Tatros komoly kapcsolatot keresek! Nem kicsapongó élet vidám hölgy társaságában! Vannak, céljaim melyek felé folyamatosan haladok, és melyet szeretnék megosztani a kapcsolatommal, üzletember vagyok és egy igazi támogató társat keresek, mert az nagyon fontos minden téren. Ne dönts az adatok alapján, mert valójában nem ismerheted az értékeimet, amit esetleg majd veled meg oszthatok!

@nemtulzok: Hölgyeim! Kedves olvasóim! Melyik szavak..? Igen, az üzletember és értékei. Akkor, nem is szaporítom a szót: hajrá!

Henrik 26 éves budapesti társkereső bemutatkozása

Henrik vagyok, Budapesten élek. Orvosi egyetemet végeztem, jelenleg aneszteziológus rezidensként dolgozom. Szeretek túrázni, utazni, barátokkal programokat csinálni. Hobbim a főzés, filmezés. Keresek egy szolid, kedves, humorérzékkel rendelkező lányt komoly kapcsolatra.

@nemtulzok: Áhh, megint egy orvos. Ez mind fasza, amit leírtál, de ez az ane... anisztezió... aneszteziól... mindegy. Nincs valami másik szak, ami még érdekel, pl. plasztikai sebészet? Csak segíteni akarok, hogy még jobbak legyenek később a nálad tartott házibulik. ;)

Dávid 23 éves gyöngyösi társkereső bemutatkozása

Szia, nyitott, társaságot kedvelő egyetemista vagyok, aki szívesen megismerne egy jó humorú, kedves, normális értékrendű lányt.
Nem vagyok Prémium tag, ezért nem tudom felvenni veled a kapcsolatot, ha tetszik-elsz!
Ha szeretnél megismerni írj nyugodtan!

@nemtulzok: Dávid ha tetszik, ha nem: be kéne rakni egy kis zsetont. Kitalálták ezt a módit, csak a te érdekedben, hogy hozzászokj a lehúzásokhoz.

Nem kritika volt ez, hanem jó tanács sok esetben. A stílus persze tudom, utánozhatatlan. ;) Gyerünk, könnyeket felszárítgatni és menjünk termeljük tovább a GDP-t, valaki vásárlással, más pedig a harmadik műszak kezdésével!

Társkereső csajok bemutatkozása

Akció - reakció

Korunk egyik nagy biznisze még mindig a társkereső oldalak üzemeltetése. Jó múltkorában is belefutottam egy hirdetésként felbukkanó oldalba, aminek az elnevezésén először a legmocskosabb módon felröhögtem: szénakazal?

Először nem tudtam, mi ez? Vidéki, mezőgazdasági munkából élők párkeresője, vagy mi? Nem sokkal később enyhe szégyenérzettel adatlapok nézelődése közepette megállapítottam, hogy tényleg normális párkapcsolatra vágyó csajok keresgélnek. (Tudom, mindenki azt akar… kivéve, aki csak tinderezik.)

Itt még a klasszik formanyomtatványok szerint szűrhetnek. Tudod: milyen magas legyen a fickó, szőke, vagy barna, tetkó, nem tetkó, csillagjegyek és bármi más megbotránkoztatásra okot adó egyéb klisé leírva, stb. A kedvenceim, amikor kilóra belövik: Nah ez a csávó, ha nem 80 kiló szóba se állok vele! Sopánkodva nézhetik a véznább srácok: Picsába, itt nem ütöm meg lécet. (Ne aggódjá' csak toljad a szénhidrátot bázzeg’…)
Szóval nem az egyszerűsített forma szerinti fotók jobbra, illetve balra húzásával barangolhatunk a húspiacon.
animal-brunette-classy-dog.jpg
Gyorsan a lényegre térek. Összeszedtem pár bemutatkozást, ami nem 1 mondat és nem is sablonos. Igazából random kattintgattam és aki szimpatikus volt annak  belenéztem adatlapjába. (Bízzatok bennem: nem bányarémek.) Jöjjenek tehát a szívhez szóló önpromózások és hozzá csapva a reakciók. Neveken azért változtattam, a tartalom maradt. Jó olvasgatást!

Anikó 30 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Sziasztok!
Olyan férfit keresek aki nem ijed meg az elköteleződéstől. Én már házasságra és családra vágyom ha ez megijeszt téged és legszívesebben inkább az ellenkező irányba menekülnél akkor nem egymást keressük. Szóval olyanok levelét várom akik már megállapodnának de nem úgy, hogy évekig tengődünk egy kapcsolatban komolyabb elköteleződés nélkül. Csak akkor írj ha te is így gondolod!
U.i.: Nem vagyok előfizető az oldalon így nem tudok válaszolni

@nemtulzok: Egyből bele a közepébe. Jobb tisztázni az elején, hogy projektként kell kezelni a szerelmi életet és a házasságot. Hiányolom az időkorlátokat, hány hónap együttjárás után kell megkérni kezed stb. U.i.: Fizessé’ be zsetont, mert csődbe megy a cég.

Nóri 31 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Sziasztok!
Írhatnék ide sok mindent. Idézetet, felsorolást, hogy milyen is vagyok, bár szerintem a szöveg másodlagos.
Általánosságban szeretek a barátaimmal lenni, egy finom bor vagy sör mellett megváltani a világot. Szeretek jókat enni, sütni-főzni. Szeretem az állatokat, a természetet, kirándulós típus vagyok. Egyszerre vagyok író és olvasó ember, valamint nagy filmnézős.
Imádom a sci-fit és a fantasyt, no meg, a rock zenét.
Tipikus Vízöntőként a végletek embere vagyok; jó a kanapén bújva filmet nézni, vagy egy koncerten tombolni.
Nem szeretnék már kalandozni, sem fejős tehenet ápolni. Ezeknek nem látom értelmét.
Elsőre ennyi elég. A többit majd rendezzük egymás közt.
Ha eddig eljutottál, és szimpatikusnak találsz, írj nekem.

@nemtulzok: Írhatnék ide sok mindent, de az idült alkoholista barátaid elfogadásán túl egyet nem értek, igen a fejőstehén ápolás. Most itt eleged lett a tehenészetet üzemeltető fiatal gazdákból, vagy szimplán aranyásó voltál?

Hanna 27 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Sziasztok! Hanna vagyok és várom olyan férfiak jelentkezését, akik megismerkednének egy kedves, életvidám, értelmes táncoslánnyal (: Mivel elég sokan érdeklődnek, hogy valójában milyen tánc, elárulom: leginkább kortárs és klasszikus balett. Így sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsam azokat, akik - gyakran bunkó módon - az erotikusabb, éjszakai vonalra asszociálnak és már egyből a tarifámról kérdezősködnek...

@nemtulzok: Öhh, nézd Hanna! Férfitársaim nevében is sajnálom, hogy csak az alpáriskodók tudnak neked írni. Kívánatos vagy és ahogy meglátják a táncoslányt leírva csak egy forró lapdance-re tudnak gondolni. Ne sértődj meg a tarifán, határozz meg egység árat, köszi! ;)

Lara 23 éves komádi társkereső bemutatkozása
Talán csak egy lányt. Talán A lányt. Talán egy barátot. Talán egy régi szerelmet. Talán a múltat. A jelent... Vagy esetleg a jövőt. Esetleg a szerelmet. Talán egy ismerős figurát. Talán a legnagyobb ellenséget. Talán azt, akit csak gyűlölni tudsz. Vagy, akivel a legjobban szórakozol. Talán azt, akit a legjobban szeretsz. Azt, aki fájdalmat okozott neked. Azt, aki mindig melletted van. Azt, aki nem szeretett. Lehet, hogy egy komoly nőt. Vagy csak egy szeleburdi kislányt.
Mindenkinek mást jelentek.

@nemtulzok: Lara! Nőjél már fel, bazdmeg! Sugárzik a bizonytalanság a soraidból. Talán pénteken félrekúrok, talán agyadra megyek, talán berúgok. Megint egy hippi… faszom…

Dóra 29 éves bodajki társkereső bemutatkozása
Mókázásra kapható természet vagyok; a párommal alkotott hétköznapi interakciók is boldoggá tesznek. S inkább otthonténykedő, de ez nem egyenlő a redukált tudatállapottal; úgy érzem, tudnék életem végéig is újat tanulni, és olykor engem is elfog a kalandvágy.
Az élettérre van egy vesszőparipám - a "félvad romantika": temérdek zöld; buja, élettől nyüzsgő, tudatos kert; természetes csend. Jó érzés nyáron a saját gyümölcsöm szedni le a fáról, télen etetni a seregnyi madarat, tavasszal várni az első színeket, ősszel taposni a puha avart.
Fontos lehet, hogy szociálisan a megfigyelő-típus vagyok, egy kis gátlásossággal, viszont ennek az érzékenységnek létezik jó oldala is. :-) Kifejlődött a lelkiismeretem, nem köt gúzsba a birkaszellem, s hacsak a túlélési ösztön nem diktál mást, vezérelvként a megértésre törekszem. Velem a legnehezebb témákat is meg lehet beszélni; nem célom, hogy igazam legyen és nem elégít ki, ha enyém az utolsó szó.

@nemtulzok: Kedves, csendes introvertált lány keresi őt és zárkózottságát elfogadni képes párját. Ennyi a lényeg. Sok sikert.

Regina 31 éves székesfehérvári társkereső bemutatkozása
Kedves Olvasó!
Nálam a férfi ott kezdődik aki meglátja a munkát és nem csak foci-sör kombinációban képes gondolkodni. Határozott véleményem van mindenről és gyorsan hozok döntéseket. Nehezen bízom meg másokban ezért aki érdeklődést mutatna irányomba legyen hozzá kitartó.
Nekem nem okoz gondot ha kétkezű munkát kell végezni attól hogy valaki sokat tanult még járhat két lábbal a Földön.
A közeljövőben szeretnék gyerekeket.
Ha még ezután is van kedved ismerkedni írj nyugodtan levelet!

@nemtulzok: Ismét egy projektes csaj. Nah csávókáim, aki kellően képzett és jó problémamegoldó készséggel rendelkező papucs akar lenni, lehet beadni a jelentkezést. Óvszervásárlást be lehet fejezni!

Vanessza 28 éves szegedi társkereső bemutatkozása
Sziasztok.Komoly kapcsolatot keresek. Ha csak sexre vágysz neis irj. csak szegediek irjanak.Ha felkeltettem az érdeklödésed irj

@nemtulzok: Vanessa a sex is az élet velejárója, szerintem a segedi fiúk is seretik a sexet. Ne félj megmutatni bájaidat. A sex hasnos.

Kira 26 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Egyelőre csak nézelődöm, beszélgetnék...ha úgy alakul, találkozásra is hajlandó vagyok. Nem tudom milyen kapcsolatot keresek. Ha meg van a megfelelő személy, akkor majd úgyis kialakul. :-) A levelekre sajnos nem tudok válaszolni...nem fizettem elő.

@nemtulzok: Kira láthatóan még szeretne tapasztalatokkal gyűjteni. Kiváló lehetőség uraim, aki nem akar még elköteleződni. Valaki most már utalhatna egy kis dellát, mert a társkereső oldal üzemeltetői nem jutnak el a kedvenc wellness hoteljükbe.

Enikő 27 éves szegedi társkereső bemutatkozása
Életvidám, fiatalnak már nem mondható pedagógus leányzó vagyok Szegedről. Céltudatos, kissé makacs tremészettel áldott meg a sors. Hibám van bőven...a kerek külső egy igen éles személyiséget takar. Mindenem az utazás, lehetőleg költséghatékonyan. Imádom a természetet, a filmeket és a szabadságot :-)

@nemtulzok: Kedves Enikő! A fiatalnak nem mondhatót a mai világban még a 40es szinglik se emlegetik, ne öregítsd magad. A szabadságot imádhatod biztos, amit a suli mentes 2,5 hónap jelent. Hidd el az olasz gyárakban dolgozó román vendégmunkások is megirigylik ezt, hisz nekik csak 1 hónap a vákáncá.

Liza 30 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Néha naiv vagyok, gyerekes. Néha bölcs, érett, tapasztalt. Néha kislány, néha nő. Néha felhőtlenül vidám, néha végletekig szomorú. Néha a fekete tetszik, néha imádom a színeset. Néha megőrülök, aztán lehiggadok. Hibázok, tanulok. Újra hibázok, talpra állok. Minden ember máshogy lát: van akinek túl sok vagyok, van akinek kevés. Van akinek zárkózott, van akinek nyitott. Van akinek mogorva, van akinek kedves. De mindezek ellenére, vagy pont, hogy mindezektől: az vagyok, aki vagyok. És nem leszek más senki kedvéért, mert én így szeretek élni

@nemtulzok: Jól gondolod a „talán”-os csaj testvére lehet. Még egy hippi. Nah szóval, aki egy hangulatingadozással teli kislányra vágyakozik, ne habozzon!

Nóra 27 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Megbízható - szórakoztató - intelligens - sportos férfit keresek (Budapest és környéke!), aki mellett egy nő nőnek érezheti magát. Jó pont, ha kompromisszum-képes vagy (netalán még utazni és élményeket gyűjteni is szeretsz, mint én)
30-37 éves korsztályt keresek, e fölött vagy alatt illetve fénykép nélkül kérlek ne írj!

@nemtulzok: Végre egy kellemes hangvételű sablonos. Nóra kihagyta, de segítek: az se baj, ha született kékvér vagy fiam, mivel szabadidőtökben nem szilvásváradi kirándulásos összebújások lesznek.

Vera 25 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Sziasztok:-)
A sport az életem, mindig mozgok. Edző vagyok, azt csinálom amit szeretek :-)Barátságos, sokat beszélő, kicsit szétszórt és vicces vagyok. Imádom a természetet és az állatokat. Szeretek sétálni, jókat enni és sokat nevetni.
úszás#csoki#túrázás#olvasás#színház#tea#jóga#közösvacsi#film#kondi#strand#napsütés
Ismert mondás, hogy azért kell tudni az edzések során "meghalni", hogy a verseny ne fájjon.

@nemtulzok: Kedves Vera! A kicsit szétszórt remélem nem azt jelenti, hogy személyi edzőként késésekkel teli a napod és pácienseid számára sem tudsz komplex edzéstervet megfelelő időrendi sorrendben átadni. #fittgirl#lazy#sorry#iamlate#burn#die#burnout#foreveryoung#reload

Lilla 29 éves társkereső
Lilla adatlapját csak diplomás tagok láthatják.

@nemtulzok: Picsába…

Amanda 26 éves maroslelei társkereső bemutatkozása
Sziasztok!
Amanda vagyok, Világutazó fizikai és szellemi síkon egyaránt...
Érdekel minden ami, történelem, vallás, spiritualitás, ezotéria, asztrológia, kultúra...
A Buddhista tanok állnak hozzám közel, mindennapjaimat ebben az életfilozófiában élem.

@nemtulzok: Jól érzed, a világutazó rész következik. Ezt én úgy értelmezem, hogy gondolatban a sri lankai tengerparton szitálod ujjaiddal a homokot, fizikailag pedig a nagymarosi telken gyomlálod a kiskertet. Akár fordítva is igaz, Sri Lankán arra gondolsz, vajon mennyire lehet gazos a nagymarosi telek. Mindkét helyen hatalmába keríthet az abszolút zen életérzés és nyugodtság.

Hédi 20 éves szegedi társkereső bemutatkozása
Jobban preferálom a beszélgetést, mint ezt a bemutatkozást, mivel szerintem nem lehet így megismerni senkit sem, viszont állatbarátok előnyben! :-)

@nemtulzok: Az a helyzet, hogy bemutatkozást sokan nem szeretik, de szerves része egy beszélgetés nyitásához. Túl kell esni rajta, mint az anális szüzesség elvesztésén. Bocs, kicsit fura hasonlat, de érted a lényeget szerintem.

Babett 24 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Roviden magamrol: Kozel 10 ev Angliaban toltott ido utan ujra hazai foldon jarok. Konkretabban Budapest belvarosaban, valahol a bulinegyed kozepen :-). Kulfoldon diplomaztam konyvelesi szakon.
Torteto vagyok nem erem be azzal amit eppen a sors elem sodor, mindig lehet jobb.
Elet vidam vagyok, konnyen ismerkedek, szeretek bulizni es baratokkal idot tolteni, kimozdulni a hazbol es sokat utazni, hiszen a vilag hatalmas, kar lenne barmibol is kimaradni.
Nehany "extra"(szamomra nem az de sok embernek az): tudok fozni es szeretek is :-) Nokedlit is tudok szaggatni, bar nem szoktam mivel nem szeretem, helyette lesz teszta vagy rizs. Sajnalom!

@nemtulzok: Ohh Babett! Nem is értem, hogy nem talál valaki egy rendes srácot a bulinegyed közepén az angol legénybúcsúk meleg ágyában? Értem én, mindig lehet jobb és neked a legjobb papucs jár ez kétségtelen. Ne bajlódj a főzéssel egy rendes kis kandúr azt is megcsinálja helyetted a legjobb konyhába, amíg te másnaposan fetrengsz a legjobb kanapédon.

Anita 32 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Annyi ellentmondásosság lakik bennem, hogy néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle lehetnék, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak.

@nemtulzok: Enyhe skizofrénia jeleit látom felfedezni. Hozzáértő szakemberek jelentkezzenek! Köszönöm.

Zsanett 20 éves békési társkereső bemutatkozása
Nagyon jók vagyunk abban, hogy készülődjünk élni, de nem vagyunk túl jók abban, hogy éljünk is. Tudjuk, hogyan áldozzunk 10 évet egy diploma megszerzésére, és hajlandóak vagyunk keményen dolgozni azért, hogy legyen állásunk, autónk, házunk, és így tovább. De nehezen emlékszünk arra, hogy a jelen pillanatban élünk, és ez az egyetlen pillanat, ami biztosan a miénk, hogy élhessünk..

@nemtulzok: Kedves Zsanett! A legjobb, amikor 20 évesen észreveszi valaki, hogy csak azt hisszük van időnk. Nincs véletlen egy Carpe Diem tetoválásod valamelyik testrészeden?

Kriszta 31 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Szia,
Egy vidám, kedves és mosolygós húszas évei végét taposó szingli csaj vagyok. Energikus, de azért szeretem a lábamat is lóbálni. szeretek beszélgetni, jönni-menni, sétálni, kiülni, beülni. most nyáron nem vetem meg az olyan helyeket, mint pl. konzikert. ha vki ismeri jó, de nem kell… majdnemek után az egyértelműt keresem…”
Partneremre vonatkozó elképzeléseim Céltudatos, határozott, érzelmekben gazdag önmagára igényes , férfias FÉRFIT szeretnék-lehet, hogy ez már túl sok:-) Meglátjuk:-)

@nemtulzok: Kedves Kriszta! A szomorú hírem az, hogy a húszas éveket már eltapostad. A jó hírem az, hogy konzikert (bármi is legyen az) tele van férfias férfiakkal, ismerkedj ott, ne itt fáraszd a népet.

Szilvia 26 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Sziasztok! Én a férfiak remalma vagyok.... Féltékeny típus vagyok néha, szeretek néha azt is ok nélkül hisztizni aztán bújni :), nem engedem magam becsapni, se atverni....
Amit talán szerettek az az h imádok konzolon játszani, focizni, rajzolni néha csöndben vagyok, igen tudok igazat adni nektek férfiaknak is :)
Tömören ennyi

@nemtulzok: Te legalább bevallod már az elején. Nem mondhatják később, hogy nem tudták, hogy ilyen hisztis picsa vagy. A konzolon játszás hatalmas sikert arat a tőled fiatalabbak körében is biztos, csak legyen két joystick, mert a csávókáim fognak helyetted raplizni. (Nem férek oda bázzeg’.)

Nikolett 30 éves pécsi társkereső bemutatkozása
Szeretném meg találni az igazit!
Sokat csalódtam már és kezdek elkeseredni kezdem úgy érezni h sokan csak kihasználnak , vagy csak magukba akarnak bolondítani és aztán jót röhögni
Szeretek sportolni, olvasni, szeretem a romantikus filmeket, imádok utazni megismerni a világot!

@nemtulzok: Nagyon sajnálom, hogy csalódtál és ráadásul nem is egyszer. Mély együttérzéssel tudatom, hogy nem aztán röhögnek, hanem már közben, ha látják, mennyire odavagy értük. Remélem sikerül leválogatni a sok gyökér közt az igazi lovagot.

Lili 29 éves budapesti társkereső bemutatkozása
Csak szex... VAGY?
Szeretem s fiatalabb fiúkat! ;)
Meg a kopasz sportos alkatot!
Magamról makd később...

@nemtulzok: Lili, lennél szíves kivenni a vibrátort, mert lássuk be, nem vagy még olyan rutinos, hogy aktív rezgő fokozat működése közben is képes legyél bemutatkozó szöveget írni. Kössz ;)
adorable-apple-cat-cats.jpg
Remélem senki lelkivilágába nem gázoltam bele. Nem kritizálás, hanem szórakoztatás volt a cél. Legközelebb a pasik bemutatkozó szövegeivel térek vissza hasonló „akció-reakció” kontextusban.

A jutalom szex

Érdekes fogalom. Csak jóra tudunk gondolni, ha kimondjuk, vagy meghalljuk. A kiérdemlése megint más kérdéskör és az a büdös nagy helyzet, hogy ezt is a csajok osztják a pasik meg kapják. A legszebb, hogy megtalálható elég sok háztartásban. Foglalkozott ezzel már több oldal, pszichiáter és nem biztos, hogy az a személy is, aki hasonló módszerrel zsarolja párját a valódi életben.

Ez a blog igazából a kivételes életminőség nyomában lévő hölgyeknek (ejtsd: aranyásóknak) szól, akik itt kaphatnak némi segítséget a hímsoviniszta értékrenddel felvértezett fickók kezeléséhez. Most viszont azokhoz a csajokhoz szólok, akik elvileg „normális” párkapcsolatban élnek és ennek hangot is adnak. De kinek mi a normális?

sex_gift2.jpgHogyan lehet hozzájutni a jutalomhoz?

Nagyon egyszerű, csak párkapcsolatban kell élni, mivel ezt nem a szárazbarátok kapják, vagy a haverok egy kis bútorpakolás után. Jó is lenne srácok, nem? Alig törlöd meg homlokod és már gombolják is ki a slicced, majd köpik meg tenyerüket, hogy neked jobb legyen. Biztos létezik ilyen, de a nimfomán csajok lassan csak a pornónemzedék elméjében léteznek. Tehát barátnőtől, feleségtől kapják ezt, az arra jogosultak.

Mit kell érte tenni?

Napi rutin feladatok elvégzése a háztartásban, amire egyáltalán nincs ingerenciája egy normális férfinak. Az a lényeg, hogy idomítható pasi kell, aki képes a nőt és annak akaratát saját maga fölé rendelni. Tehát a képlet a következő: hosszas könyörgés + pina megvonással való fenyegetés = feladat elvégzése = jutalom szex.

A nők adják a szexet, nekik nem ugyanolyan jó?

Nekik valamikor volt jó. Ez egy folyamat része, amikor jutalmazásból dobják hanyatt magukat. Azt a szenvedélyt (ha beszélhetünk ilyenről, nem ismerve ugye a frigiditás közeli állapotot korábbi időszakról) már nem fedezhetik fel a pasik olyan nagymértékben, mint a kapcsolat elején. Szükség törvény bont, a rutin szex is tud kellemes lenni. Vannak biztos napok, amikor megtörténik a kölcsönös örömszerzés. Micsoda? Hajnalig tartó szexmaraton? Nah, hagyjá’ má’!

Hogyan alakul ki ez az állapot?

Kölcsönös szimpátia és megszokás alapján. Ehhez két ember kell. Egy, aki hagyja magát így bepalizni, megalázni és egy, aki végrehajtja ezt. Szóval, nem kell "dr.csernusos"-ra vennem a figurát, hogy átlásd: Kialakul egyfajta anya-gyerek kapcsolat két egyenrangú partner közt. Lekutyázhattam volna a pasikat, de az már tényleg gáz hasonlat, hogy jutalomfalatot adunk a kutyánknak, ha megcsinálja, amit kérünk. (Okos! Ügyes vagy! Jár a keksz!)

Fel lehet férfiként nézni egy ilyen pasira?

Kedves hölgyem/olvasóm biztos a potenciális alfahímet tudhatja maga mellett, amikor egy ilyen faszi bújik be maga mellé az ágyba, aki dacos gyerekként nagy nehezen eleget tesz az ön kívánalmainak és mivel ezt az elkúrt egyezséget nem szegheti meg, még ennek tetejébe meg is baszhatja kegyedet. Milyen hálás feladat. Kellő tapintatossággal fogalmaztam, hogy ne sérüljön a lelkivilága senkinek.

Most akkor meg is csalhatom?

Nyilván. Az lesz a legjobb: egy laza kis flört. Egyszer felpróbálják ezt a derék kislányt, csak nem lesz baj. Aztán visszasomfordálni a megszokott csávóhoz, aztán azzal is nyomni az ágyat. Persze ilyenkor már tényleg csak testben lesz ott valaki. Ha a partner is félrekacsintott, akkor nagyjából elérkeztünk a tökéletes kirakat kapcsolathoz. Ez az alja, ha még gyerek is van, akkor meg pláne a legalja. Nah gyertek nyomjunk egy közös szefit, lássa mindenki milyen fasza család vagyunk.

Mit tehetünk ebben a baromi kellemetlen helyzetben?

Beszélgetni a másikkal. Hegy lábánál abrak? Lófaszt se ér. Nézz már rá!! Tudod tisztelni?! Az elején kell, hogy kialakuljon ez a férfi-nő ki a domináns a kapcsolatban szint és lerakni a játékszabályokat. Felmérni a károkat és aztán orvosolni… azt neked kell tudni. Visszaszerezheti-e egy ilyen ember a méltó családfői pozíciót…. Tőled? Legyen szíved, ha már neki nincs töke és zárjátok le. Ne rabold az idejét és magadét se.

Állj a tükör elé és mond utánam!

Sajnálom, hogy egy érző ember idejét és tudat alatt a magamét is raboltam. Rossz érzéssel tölt el, hogy csicskáztattam és a puncimmal zsaroltam ezt a csávót, aki a papucsom is volt egyben. Ígérem, hogy tisztázom vele közös életünket és a beszélgetésünk végén még egyszer megkúrhat, legyen az akár szánalomfuck, én vállalom.

Kelet-Magyarország legnépszerűbb puncimágnese

BMW 5 Series (E60)

Mint minden műszaki cikk értéke a kiadás évétől számítva elindul a nulla felé, bár egy bizonyos ponton jó egy ilyet akár 10-14 évesen megvásárolni. Ilyen például egy használt autó. Egy BMW. Egy 5-ös Bömös. Nem cifrázom túl már az elején a típusszámot, mert a laikusok úgyis a lenti kép alapján fogják ezt a retkes jószágot beazonosítani. Aminek a hátsó ülésén több női hajszál szedhető össze, mint egy fodrászszalon sarkában. (Persze túloztam.)

e60p4.JPG

Miért lett a legnépszerűbb?

Egyrészt viszonylag olcsó lett. A használtautó-kereskedőink a németeknél dolgozó bulgár vendégmunkások levetett szarjait már 2500-3000 euro-ért, tehát 1 millió forint alatt beszerzik és itthon a nagyravágyó kisfiúk meg is vásárolhatják egynyóccért baráti alapon. (Igazából 1,3M-tól már van ebben a pillanatban.) Aztán valljuk be szép ez a verda. A csajok belehuppannak, kellemes kidolgozású anyagok, esetleg bőrülések, esetleg napfénytető… ad egy olyan „megérkeztem, ez az én autóm” érzést. Szóval meg lehet vele jelenni és nincs felírva a szélvédőre, hogy ez csak másfél guriga volt.

Hogy juthat hozzá egy bérből fizetésből élő, akinek nincs félretéve két milla?

Nagyon egyszerű. Személyi kölcsön a megfelelő szó, amit kerestél. Tegyük fel, hogy 160ezer nettó a havi fizud és már húzod az igát, kb. szűk egy éve valami vállalkozónál, vagy két műszakban a gyárban. Megigényled és csiribu-csiribá a számládon figyel 1.800.000 HUF 3 hét múlva, havi 32rongy levonás ellenében. El se hiszed, ugye? Pedig mehetsz a kereskedő tesóhoz, vár tárt karokkal és flegma arccal.
Nah, jó… látom még az átbaszást keresed. Lehet nem lesz a legfaszább verda a tiéd, ugyanis a piacon tényleg sok van, hisz a címben is benne van a legnépszerűbb. Picit tekert órás, talán nem idős orvos házaspár használta és talán a légzsák sem nyílik, amikor kell. Én tudom, Te ügyes vagy és jól választasz.

Miért veszi meg, aki nem BMW fan klub tag?

Az ihlet a szkeptikusoknál (és úgy egyáltalán aki rühellte eddig a bmwseket) egy próbakör alatt jön meg, amit sokszor nem egy gyalogos és gépjármű forgalomtól elzárt területen ejtenek meg. Haver, aki ezzel jár egyszer megkérdezi: „Kipróbálod? Mész egy kört?” Ha morcosabbra van hangolva, akkor már beindításkor erekciós cseppek jutnak az alsógatyóba, majd menet közben tovább fokozódik a vezetési élmény átadása és nem utolsó sorban az emberek és igeeen: a csajok reakciója. „Bazd?! Mosolyog Rám? Engem néz!! Dobálja a haját!! Megint idefordult? Eddig le se szart, pedig láthatott már a Rönó Tháliával…” Kiszáll, hazamegy,  este lefekszik és forgolódik: nem akar tovább láthatatlan maradni. Neki az a feeling kell, mert igenis tudnak a magyar lányok mosolyogni.

e60_girl.jpeg

Melyik motorral érdemes választani?

Csak dízellel, mert a vidéki városokból még nem tiltották ki a dízeleket, a bokortanyákból meg pláne nem. Amit töltenek a kombájnba ez kerül ebbe a csodás paripába is, ehhez kétség sem férhet.
Jó… lehet meghibásodik, de kit érdekel. Tudod a csajok derekára/alkarjára/lapockájára is fel van írva: Carpe Diem. Tehát ami holnap, vagy két hét múlva történhet, azzal ne foglalkozz. Élj a mának!
Viccet félretéve, nem ez az írás mondja ki melyik a legjobb motor. A nagy többség fillérekből akar elguruldozni vele, ezért a legkisebb gázolajossal és legkisebb benzinessel találkozhatsz legsűrűbben.

Szükséges-e nagyobb felnit alápakolni?

Kötelező. Tényleg. Rengeteget dob az autó kinézetén. Kedves olvasó, Te is hamarabb nézel meg egy egész kerékjáratot majdnem teljes egészében kitöltő szép felnivel szerelt gépet. Plusz még ráültetve… nah ugye. Így lesz teljes a kép. 10 lányból 8 azt állítja két ugyanolyan évjáratú kocsiról, h a szebbik felnivel feldobott bömsz értékesebb. A másik 2 lány autókereskedő és az autószerelő lánya volt. Szóval még 200-300ezer HUF ráköltés és teljes a boldogság.

Annyira nem vészes az utak állapota a keleti országrészben, mielőtt aggódni kezdenél. Városba nyilván a krúzolós részre nem hajthat be traktor, kamion, nincs sok nyomvályú. Az alsóbbrendű utakon figyeljünk a kátyúkra, az alsódülőn meg legyen a földút legyalulva és nem lesz gond.

Miért szeretik ennyire a vidéki csajok?

Nem csak a vidéki csajok szeretik. Akinek van egy kis szép érzéke, legyen az nő vagy férfi felfigyel rá, megkedveli, esetleg beleszeret és nem akar kiszállni belőle. Rengeteg mémként terjedő kitakart profilképű messenger párbeszéd is tanúskodik arról, hogy van egy szint, amibe, ha belekóstolnak a lányok később nem akarják az alá adni. Aranyásózhatsz, de pasiként is jól esik eldöcögni ezzel a géppel a plazáig, vagy csak elugrani valahova ügyintézni. A BMW életérzés magával ragadja őket. Aztán fordulnak utána, megnézik, keresik a szemkontaktust a jármű vezetőjével, stb. A mini sztárság.

e60_3.jpg

Összegzés

Nem kell ezt túlmisztifikálni. Nem kell falhoz állítani a csinos hölgyeket, hogy miért bólintanak rá egy hazafuvarra, amikor egy ilyen autó tulaja kínálja fel. (Egyéb más kocsinak meg csak a hátát mutatja.) A forma el lett találva, az ár-érték arány talán most került a helyére igazán. A 2018-as évben még töretlen a fénye az 5-ös Bimmernek, de ki tudja meddig. Mi lesz a következő népszerű típus? Ti már tudjátok?

U.i.: Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk, ha valaki magára vette sajnáljuk. A szerkesztő ajánlása ehhez a típushoz: 530i kézi váltóval. Köszönöm öcsémnek és sógoromnak az inspirációt. Remélem, értékeli a humort a BMW-s társadalom apraja, nagyja. ;)

Aranyásó, vagy magas fenntartású nő? Vol 2.

Fogalmi tisztázások – az előző cikkből kihagyott részek

A kapcsolódó sztereotípia:
 „Lapátoljál Sanyikám, mert úgy hallottam az a csaj S Mercitől alább nem aggya!” -  szól a népi bölcsesség egy műszakvezető szájából. 

Aranyásókról:
Sajnálatos tény, hogy annyi lóvés faszi nincs, amennyire igény lenne. Ezért aztán az adott település környékén, mintegy brazil szappanoperában kialakul egyfajta beltenyészet? (Nevezzük így.) Reprezentatív példa: Felcseperedik egy tündéri lányka és útjára indul. A tüzép tulajnak megvolt, az autókereskedőnek megvolt, nah azért csak-csak összejött a kínai piacos fiának is. Érted? És még az esti sikertelen vadászat végén a szórakozóhely egyik biztonsági őrének is letérdel. A felhőtlen szórakozás és fehérmájúság nem a legjobb cégér egy ilyen fő irányvonalba, hogy „majd eltart valaki”.

adriana-lima-beauty-body-celebrity.jpeg

Ezt az utat végigjárva, megtalálva a „földi paradicsomot”, a harmonikus kapcsolatot ígérő álompasit, majd reménykedve, hogy többi exből és szeretőkből hiányzik a dicsekvésért felelős gén (tehát nem híreszteli, hogy mélytorkozásban páratlanul ügyes vagy) végül csak sikerül a révbe érés.

A kiváló közösségi oldalaknak köszönhetően, madarat tolláról embert a barátairól feltételezéssel, hamar kiderülnek a cifrábbnál cifrább összefonódások, ki-kivel, hányszor, ő miért lájkolja minden képét, miért követi, persze csak haverok stb. stb. Elég fasza katyvasz tud kialakulni és végén, majdnem mindig a megoldás a tiszta lap. Nem ám külföldre költözés, az csak a legvégső esetben… új profil létrehozása.

Szokták mondani: „lezártam az életem azon szakaszát”. Tehát: törölt egy profilt a közösségi oldalról. A múltban elkövetett ballépéseket ma már ilyen egyszerű megsemmisíteni. „Én nem kavartam XY-nal, há’ ismerősöm?! Néézd má’ meg!” Ejjajj, csak ilyen finoman, nőiesen.

A média és egyéb cikkek azon lovagolnak, hogy a cél általában megfogni a pénzes csávót egy gyerekkel (ejtsd: teherbe vágják). Azt ugye tudjátok, hogy az élet nem egy meséskönyv. A lóvés adonisz tegyük fel egy gengszter. Rossz fiú kell, persze. Jól sikerült menet után pozitív terhességi teszt, de nagyon nem akar még apa lenni. Ne félj, ő fizeti és megvárja az abortusz végét, ott lesz a kórházi ágyadnál, amíg az altató utóhatásából feleszmélsz és közli veled, hogy első és utolsó eset volt ez. Álomból rémálom. Durva példa elhiszem, nem is ilyen jövőt szánok a csini kislányoknak, de a materialista életben kevés az érzelem.

Az én meglátásom, hogy nem feltétlen vágynak aranykalitkára a szétlájkolt fotókkal rendelkező csinos hölgyek. A fele csapat biztonságra vágyik a másik fele biztonságra és arra, hogy ne függjön senkitől. Ez utóbbi a lényeg szerintem. Mindkettőhöz zseton kell, aki mást mond az áltatja magát és másokat.

Miért nem kerültek be a fentiek az előző cikkbe?

Sok lett volna. (Valakinek még így is sok.) Ömlengésnek és személyeskedésnek tűnhetnek a fenti sorok, de szerintem minden községben van egy csaj, aki a tudtán kívül a falu legszebb lánya cím mellett a falu legnagyobb kurvája címre is hajt. Nagyon intelligensek és miközben ezt a posztot (vagy a korábbit) olvassák, akkor se esik le nekik, hogy róluk van szó.

Miért kell ezt a témát még boncolgatni?

A kereslet határozza meg a kínálatot. Kíváncsiak az emberek, de nem az unalmas jólét érdekli őket, hanem a pofára esések tömkelege, amit leginkább a youtube-on és egyéb videómegosztó portálon tevékenykedő csapatok, személyek próbálnak kiszolgálni különféle prank (ejtsd: átbaszós) videókkal. Ezek szereplői leginkább beavatott csajok, de elvétve akadnak tényleg idegen aranyásókat leszólító kölcsön Lambo-val feszítő hülyegyerekek is, akik a végén beszólnak, hogy „takaroggy’ aranyásó”. Bámulatos, nem?

Nyílt levél a féltékeny férfiakhoz

Újabb téma, amelyről nem kellene írnom, mert elvileg kihaltatok. Nincs már féltékeny pasi. Ez a blog az aranyásóknak szól leginkább és pár hölgy olvasómat megkérdezve a tehetős, érett (!) gondolkodású férfiaknál nincs ez a hiszti. A kisgyerekeknél (14-24 éves korig), a csóróknál és a bérből, fizetésből tengődőknél annál inkább él ez a nyűglődés.

Ezt a levelet nem egy elnyomott és párkapcsolataiban megrendült nőtől kapjátok, hanem magától a félelmeitektől. Attól, aki beigazolja, hogy tényleg van alapja ennek a borzasztó és lelket ölő betegségednek. Sokszor lehet majd párhuzamot vonni, hogy bizony a nők is ilyen féltékenyek, de ez az írás nem nekik szól.
are-gemini-men-jealous.jpg

Nehéz volt összejönni a csajjal? Eszméletlen jó az ágyban? Most is arra gondolsz? Más elfelejtette ezt az élményt? Felkeresi újból az ex? Barátokból szeretők? Kiélte már magát a barátnőd? Rengeteg kérdés amit most elolvastál és átgondoltál, felvetheti benned a gyanakvást… ami tönkre vágja kapcsolatodat, ha nem tudod kezelni.

Ha lehet azt mondani a féltékenységnek is van egyfajta evolúciója. Hülyén hangzik, viszont a technikai újítások egyre több lehetőséget adnak, hogy a másik életébe belepillantsanak. Például 80-as 90-es években, hol volt ennyi alkalom, hogy a csajodat bekóstolják a domináns faszok, akiktől félted?

Tehát innen indul az egyik fő problémaszál, hogy nem tartod magad elég jónak a barátnődhöz, kapsz Te is (és ő is) a közösségi oldalak hőseitől egy elbaszott, kifordított képet arról, hogy mi számít normális kapcsolatnak, hány kockának kell feltűnni a hasfaladon és milyen helyen kell nyaralnod a trend fenntartása és nőd megtartása mellett. Ebből azt látod leginkább, hogy mindig van hova fejlődnöd.

Ne aggódj, nem a közösségi oldalakon keresztül támadok, sokkal jobban szeretek élőben flörtölni a barátnőddel, hogy kapjon még pozitív visszacsatolást: igenis vonzó, csinos nő. Biztos Te is mondod neki, nem győződ elégszer mondani, de hidd el más pasi szájából jobban fog esni a bók. Ebben meg is áll a történet, ha tényleg szerelmes (még) beléd.
missed-connections.jpgAz egészséges és beteges féltékenységet csak a saját természeted fogja megválasztani, hogy melyik irányba mozdul mérleg. A legnagyobb ellenséged nem a rivális kanok, hanem az unalom és sivárság. Amit megpróbálsz feszültség levezető, rutin, illetve kényszerkúrással üdíteni. Csempész már bele pici szenvedélyt is, akkor a csajod talán nem Rám fog gondolni, miközben ziláltan lihegsz a fülébe.

A Te nőd, de nem a tulajdonod, görcsösen nem kötheted magadhoz. Remélem nincs hím soviniszta gondolkodásod, mert csak tovább ront a helyzeteden. Tudom nem szereted a megkülönböztetést, hogy alfa, meg béta hím. (Általában pont az érintett béták nem kedvelik.) A béták simulékonyabbak, ha meg is csal, visszaküldöm hozzád, nekem még vadásznom kell. Visszafogadod és megy az élet tovább.

A nagy hiszti inkább női tulajdonság, maradj meg férfi, tanulj meg kussolni, ha már elfogadott olyannak, aki nem tudta megregulázni. Ha idáig nem ment, akkor már kár a gőzért. A közös facebook fiók nehogy törlődjön, sajnálnám. Cinikus vagyok? Segíteni akarok, hogy toleráld a párod hülyeségeit.

Végül bemutatom egyik legnagyobb rémálmod: az önfeledt szexet, amit nem veled művel életed értelme. Tegyük fel, hogy sikeresen szakított veled a barátnőd,(mert csak ügyes fiú vagy te) aztán egyik nap hazamész leülsz géped elé, hogy a magányos estédbe egy kis színt vigyél. A felismerés fájdalma hasít beléd, amikor észreveszed egyik casting videóban exed. (Nem kitaláció, tényleg láttam/hallottam nyilatkozni hasonló interjúban lánykát, hogy az ideális pasiról megkérdezve kikötötte csak féltékeny ne legyen.) Ebben a szituban valószínű más beleteker a filmbe, hogy a lényegre térjen a két fél, de Te idegesen/könnyes szemmel figyeled reakcióját a feltett kérdésekre. Majd elgondolkozhatsz, vajon ki hajszolta ebbe a döntésbe, hogy bevállaljon egy pornót és tízezrek verjék rá farkukat.
u113p5029t2d480446f24dt20120626173704.jpgA saját igazad hajtogatása, hogy szeretted és mindent megtettél érte egy kocsmában lehajtott fejjel magadnak, vagy más szerencsétlen delikvensnek dünnyögve panaszkodva a leghatásosabb. Szerintem egy álomképbe voltál szerelmes, nem abba a nőbe, mert érzelmi zsarolás, amit művelsz és nem a szeretet kinyilvánítása. Mondod, hogy pedig egy testté váltunk, közben az ő lelke és gondolatai már mérföldekre jártak.

Ha már ennyire költőiek vagyunk, akkor eldöntheted a fentiek tükrében a kapcsolatod baleseti sebészeten, vagy intenzív osztályon fekszik. Gondold végig, hogy szedted fel? Megkérdezheted még Tőle, mit talált benned érdekesnek, mi fogta meg és kezdett Veled párkapcsolatot. Bár amikor már ilyenekről kell faggatnod régen rossz. Feltűnésmentesen meg tudsz még változni? Talán az lehet még célra vezető. Csak kérlek, egyet tarts szem előtt: a harmónia nem a másik gyötréséről szól.

Aranyásó, vagy magas fenntartású nő?

Fogalmi tisztázások

Azon kívül, hogy trollok kezében van az internet és unják már a megmondó embereket a kommentelők, még úgy gondolom belefér egy ilyen cikk, amely rávilágít a két női típus megkülönböztetésének a miértjeire. Függetlenül attól, hogy a média milyen torz képet fest róluk.
Az "egyáltalán nem irigység" és a sznob „kivagyiság” által táplált cikkek írói már említést tettek az aranyásókról, mint női kasztról, mely típus a cikkek többségét megvizsgálva:
Elítélendő, morálisan mélységesen romlott, pénzéhes ribancok kupacát hozza ki eredményként.
beautiful-beauty-black-yacht.jpeg

A másik oldalon sem túl rózsás a helyzet, pár weblapon/blogon negatív jelzőként prezentálják a magas fenntartású nő megszólítást. Bár már nem annyira suttyó megnevezés, mint learanyásózni valakit.
Tehát azt csináljuk, hogy dobok ide két bekezdést az egyikről, majd a másikról, aztán a következőben levonjuk a konzekvenciákat és a végén indulhat a szardobálás a cikk alatt. Oké? Helyes.

Aranyásó /Gold digger/

Amikor indult ezen a blogon az Aranyásó tanfolyam szarkasztikus, ám megszívlelendő részekkel, akkor azt nem azért kezdtem írni, mert annyira biztosnak láttam a fiatal csajok ilyen irányú előrejutását az életben. Rengeteg pofára esést, nem kívánt terhességet és kamuluxussal való hódítást annál inkább.

Legyünk őszinték, a zseton, ahol központi helyen áll, pont oda nem megy. Az aranyásó hölgyek nem éppen arról híresek, hogy a családi luxusból átesnek a barát/vőlegény kínálta hasonló jólétbe. Igen, azt mondom, hogy szerényebb anyagi háttérrel rendelkező kislányok unják meg a szűkölködést és pénzes pasi megszerzésével próbálják életüket színesebbé, instagramon közölhetőbbé varázsolni. Az ehhez vezető út pedig igen sok fasz leszopásával van kikövezve, ami elég közönségessé teszi a leányzót, arról nem beszélve, hogy híre megy ennek, főleg vidéki kisvárosban, de még megyeszékhelyen is. A boldog vállalkozó srácok pedig egymásnak adják át az ilyen kis kurvinnyókat, remélve, hogy nem szárad le a farkuk.

Ennek tükrében nem nehéz kikövetkeztetni, ha egy csajra rásütik a gold digger címet, akkor elég kalandos út vár rá a nagy Ő megtalálásáig. Sokukat az efféle hírverés nem izgatja, legalább a próbálkozók tudtára adja közvetve, hogy kiscsávók itt bizony virítani kell.
A saját lábra állást is elég egyszerűen kezelik, hamarabb mondanak igent svájci erotikus munkára, mint a Woodman castingra (ejtsd: pornózás). Azért, mert a nyaranta megejtett kurválkodás nem annyira lekövethető, mint az, amikor kamerák kereszttűzében szimpatikus néger úriemberek telibe rakják.
beautiful-beauty-group2.jpg
Magas fenntartású nő /High maintenance woman/

Az ő családjába, baráti köreibe egy közös piknik, vagy egyéb beszélgetés alkalmával nem igazán volt a pénz központi téma. A maga köré épített miliő fenntartása a minden évben 2-3 nyaralás és hétköznapi életvitele megad egy bizonyos pénzbeli összeget havi, illetve éves szinten. Ezt biztosította eddig vagy a család, vagy később önmagának is tudta finanszírozni. A lóvé az ő esetében eszköz, arra például, hogy szörfözzön, vagy túrázzon egzotikus tájakon, vagyis élményt vásárol magának. Számára ez a cél.

Lehet az illető nem született bele a jólétbe, viszont fiatalon rátalált egy gáláns pasi, aki bevezette abba a világba, ahol a tömegközlekedést még hírből sem ismerik. Ebből a burokból nem esett ki/le, aztán a „nekem ez a minimum ami jár” demagógiát sem kell emiatt hajszolnia.
Szabadidejét igyekszik hasznosan tölteni: modellkedik, iskolába jár, blogot ír, jógázik és igyekszik megfelelni az elit elvárásoknak. Az instagram követőit igényes, műtermi, illetve jól beállított képekkel taglózza. A közönséges megnyilvánulásokat kerüli, mert tisztában van vele: a fagyi visszanyalhat.
Ha esetleg felütné fejét a fehérmájúság, akkor diszkréten kezeli a sűrű partnerváltást és a baszások sokaságát amennyire lehet lakhelytől minél messzebb intézi.

A fentiek tekintetében még mindig hátrányos megkülönböztetésben részesítik pl. a nyugat-európai országokban a társkeresés során, ha valakit high maintenance , vagy gold digger jelzővel illetnek az "egykutya". Aki kellő intelligenciával kezeli azt a tényt, hogy igazából ő is aranyásó csak nem vét annyi hibát, ügyesen hárítja az alpári megnevezéseket és igyekszik a hosszantartó kapcsolat kialakítására, az nem magas fenntartású nő lesz, hanem egy boldog feleség, aki az újabb szériás Cayenne-nel araszol a dugóban.
car-dimond-famous-fashion.jpg
Konzekvenciák levonása:

Tehát a főleg aktív társkeresők által említett két csajtípust, akik sok-sok zsetont igényelnek és szeretetet, leginkább a műveltségük és büszkeségi rátájuk alapján próbáljuk őket NE összemosni.

Ettől az írástól függetlenül nem tudok eszet adni és átformálni az előítéletes embereknek a véleményét, megváltoztatni álláspontjukat. Ők nem fogják keresni a szavakat, hogy jah Te nem aranyásó vagy, hanem magas fenntartású nő? Egy dáma? Dehogy! Le fogja kurvázni, ribancozni és nem azon agyal, hogy a szóban forgó csajnak milyen a pénzhez való viszonya. Az már érdekesebb téma, hogy milyen módon udvarolja ki a pasijából. Álljá’ le! Már megint perverz gondolataid támadtak! Örökké az extrém szex, mi?! A határok feszegetése!
Ez van. Foglalkozunk a másik kertjével, miközben a sajátunkat ápolnánk. Általánosítok, de leszarom.

Szerény véleményem szerint a női mivoltukban való megalázást ebbe a két fogalmi körbe tartozó csajok sem szeretik/szeretnék. Az már másik kérdés, hogy amit megálmodtak mekkora százalékban teljesül. Egy biztos: türelmetlenek sokszor. Ennek okán mutatkozik meg a sokak által megbotránkoztató tulajdonságuk: a saját érdekük érvényesítése mindenek felett.

Szavazzunk!

15 év offline

Oldboy /Oldeuboi/

Mielőtt belekezdtem volna – gondolva a kritikus tömegre – meglestem pár elemzést, fórumot, hogy ne ömlengés legyen, hanem rendes filmajánló. Kritika? Nem… az nem az én asztalom. Készült ámerikai remake, amihez nem fűzök kommentet. Ez a poszt a dél-koreai 2003-as thriller, dráma részletezéséről fog szólni.

en-iyi-gizem-filmleri.jpg

A vagány és pörgős eseményekkel tűzdelt mostani divatfilmeken szocializálódott emberkéknek ez a film nem fog tetszeni. Nem ismernek egy szereplőt se, figyelni kell a részletekre, bemutatnak egy teljesen más kultúrát.
Annyit hallottam én is, hogy fuhh mennyire jó és brutális movie, de nem mondhatnak róla semmit, mert lespoilerezik és meg kell nézni stb.
Először 2008-ban hallottam róla, akkor egy pécsi szállodában egy telefon ébresztődallamaként keltett fel az egyik legszebb betétdal. Nagyon kellemes volt, soha rosszabb ébredést. Nem mertem megnézni ezt a kuriózumot közel 9 évig, részben halogattam és volt bennem egy félsz, hogy a nagyon ajánlott filmben sokszor csalódik az ember.

Rövid történet:

A '80-as évek végén, Oh Dae-soo-t, a teljesen átlagos családapát elrabolják saját háza elől és évekig fogva tartják egy privát cellában, ahol az egyetlen kapcsolatot a külvilággal egy televízió jelenti számára. Így szerez tudomást róla, hogy feleségét megölték és a rendőrség őt gyanúsítja. Értelmetlen és érthetetlen fogvatartása a kezdeti kétségbeesés után eltökélt belső bosszúvá érik. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. Oh Dae-soo-t megkeresi az a személy, aki valószínűleg minden balszerencséjének okozója és azt javasolja, hogy találja meg, ki és miért tartotta fogva annyi éven át. A rémálom folytatódik Oh Dae-soo számára.

0222oldboy9.jpg

Azért emeltem ki a "saját háza elől"-t, mert kb. minden ajánlóban ezt olvasom, közben ez kurvára nem igaz, mivel egy telefonfülke elől rabolták el. Leírtam a sablonszöveget, de azért ne vezessük félre a lehetséges nézőt.

Teljesen semleges érzésekkel ültem le végignézni, egyedül és nem pofázott közbe senki. Mivel ez a film részben a magányról is szól. Oh Dae-soo-tól csak egy sablonos leszámolást vártam, a rövid előzetesek alapján leginkább arra számítunk, nem? A 15 év bezártság bemutatása nem volt elnyújtva. A főhős méltón prezentálja, hogy készülhet ki valaki és hogyan foglalhatja el magát hasznosan az ember egy ilyen tartalmatlan időszak alatt.

A főszereplőnek rosszakarója nem véletlenül keserítette meg életét és szakította el családjától, jól megszokott életviteléből kiragadva. A teljes becsavarodást az érzelmek megjelenése nem engedi, hogy megtörténjen. Egy bájos fiatal lány és egy hosszú rabság után szabaduló ember miként ad egymásnak esélyt arra, hogy új életet kezdjenek. Együtt felgöngyölítve a szálakat csak reménykedünk, hogy bármelyikük is életben maradjon minél kisebb testi és lelki sérülésekkel.
Végül kiderül minden és sajnos beigazolódik, hogy a józan észnek bizonyos pillanatban muszáj diadalmaskodnia a szív felett, hogy elégtételt vegyen az aki miatt raboskodott Oh Dae-soo.

Amire számíthattok:

  • kalapács, kés, olló
  • dél-koreai rendőrőrs
  • magánzárka TV-vel
  • hangyák
  • öngyilkos jelölt
  • női napszemüveg a főhősön
  • koreai éttermek, élő polip evés
  • szex, ahol a férfi öröme a legfontosabb
  • Hyundai Galloper, Jaguar XJ
  • hipnózis
  • minimal stílusú luxus kégli
  • vér, verekedés
  • tabuk megélése
  • angyalszárny

Tanulság:


"Aki nevet, azzal együtt nevet a világ. Aki sír, az egyedül sír."

 oldboy1.jpg

Amikor Quentin Tarantino, azt mondja, hogy a "legtarantinosabb film" amit nem ő csinált, akkor lehet még jó is. Mindenesetre a zeneszerzőt részemről dicséret illeti, itt meghallgatható az egyik - szerintem legjobb - szám a filmzenék közül. Itt pedig pornóképek és videók a főszereplő csajról. Ne... ne vedd komolyan! Szivatlak! :D Csak a munkásságáról wikipédia... áhh mindegy, már megnézted.

Az előzetes:

Ha szeretnéd megtekinteni Park Chan-wook alkotását, akkor itt és itt magyar szinkronnal online nézhető. Ettől is több szabadidővel rendelkezőknek egy laza 3 és fél órás werkfilmet ajánlok, ahol a kulisszák mögé lehet lesni (Polip evés körüli kínlódás, új-zélandi forgatási helyszín, lebasszák az egyik főszereplőt mert késet, stb.), angol felirat segíti majd a lelkes érdeklődőket.

A 15 év offline fedőcímet azért választottam, mert egyrészt a film története szempontjából igaz, másrészt talán a soron következő generáció ettől retteg majd legjobban és nem tudná net nélkül elképzelni sem az életét. Igazi kínszenvedés lenne úgy gondolják, ha beköszöntene egy ilyen időszak. A bezártsággal nincs bajuk csak online legyenek 24/7-be. Öregítés off. Tudjátok, kinek nem inge...

süti beállítások módosítása